STOP CUKRÁSZDA

Rabóczky Erzsébet mestercukrásznál jártunk Tatabányán, a Stop Cukrászdában.

Kívülről a sötétben is nagyon jól mutatott a cukrászda és belülről is csodálatos látvány fogadott minket. Erzsike, mint jó házigazda, végigvezetett bennünket az eladótéren, a műhelyen, az öltözőn, a raktáron és végül az emeleti cukrászdán és sörözőn is. Mindenütt szorgoskodó kezek, készült a sok látványos finomság, természetesen az előre megbeszélt Császárkörte torta alapanyagai is ott várták a fotóst, hogy elkészítse a képriportot. Én pedig Erzsikével a nagyon ízlésesen berendezett söröző egyik boxában beszélgettem az elmúlt évtizedekről.

RabóczkyTatabánya egy gyorsan fejlődő bányászváros volt az ötvenes évek második felében, ennek ellenére nem sok szórakozási lehetőség volt, mivel „csapták agyon” az időt?

Valóban, nem volt televízió, internet, klubok, stb., így a barátnőimmel felkerekedtünk és elsétáltunk a cukrászdába fagyizni, vagy egy süteményt elfogyasztani. Mivel a fagylalt készítése egészen másként történt, mint manapság, akár fél órákat is várni kellett a hűsítő édességre. Elnéztem, hogy hogyan sürögnek-forognak az alkalmazottak a hófehér öltözetükben, ez nekem nagyon megtetszett és eldöntöttem, hogy én pedig cukrász leszek.

Az általános iskola után még mindig meg volt önben a vágy, hogy cukrász legyen?

Meg bizony, azonnal jelentkeztem a helyi Vendéglátóipari Szakiskolába, ahová a túljelentkezés miatt nagyon nehéz volt bejutni. Szerencsém volt, mert egy osztálytársam apukájának segítségével sikerült felvételt nyernem. A többi azután már ment magától. Gyakorlatra a város széli Felső Gallára kerültem egy gebines családi cukrászdába, ahol megismertem az akkori „szinte maszeknak” tekinthető üzem működését. A bánya föld alatti terjeszkedése miatt megrogyott a cukrászda és átköltöztünk a város másik végébe, a Kertvárosba.

Ha jól érezte magát, miért hagyta ott ezt a cukrászdát?

Egy kollégánk Tatán, a Kristállyal szemben nyitott egy cukrászdát, ami nagyon megtetszett és igent mondtam a felkérésre. Közben leérettségiztem, majd korán férjhez mentem és megszülettek a lányaim, Andrea és Beáta.

Nos, nagyon sűrűsödtek az események, hogyan lett cukrászdatulajdonos?

Kétségtelen, hősi időket éltünk. 1975-ben a férjem segítségével az anyósom házában az utcára néző helységet átalakítottuk cukrászdává, a hátsó kis helységben pedig kialakítottuk a műhelyt. A kislányaim a kisszékre állva segédkeztek a kiszolgálásban. Kezdetben néhányféle süteményt, főleg krémest készítettünk, no meg fagylaltot. Ültünk a férjemmel az üzlet előtt és vártuk az édesszájúakat. Eleinte csak egy-egy vendégünk volt, de később egyre többen jöttek és a végén kinőttük az üzletet. A kislányaimnak feltettük a kérdést, nos gyerekek, mik szeretnétek lenni, ha nagyok lesztek. Mindketten azt felelték: cukrászok.

Miért volt fontos ez a kérdés?

Kézenfekvő volt, hogyha a gyerekek is beszállnak az üzletbe, akkor veszünk egy telket és építkezünk rá. Így is történt, előbb a pincerészt, majd a földszinti üzletet és a mögötte levő műhelyt építettük meg, ahogy a pénzünkből futotta. Vagy tíz év is eltelt, a lapostető egyre sűrűbben beázott, így azután döntöttünk és sátortetőre cseréltük, és ha már adódott egy nagyobb terület, beépítettük és kialakítottunk egy cukrászdát és egy sörözőt, ahol 32-32 vendéget tudunk leültetni. A szerencse is mellénk szegődött, a körülöttünk levő üres telkeket is beépítették és az ide költözött lakók nekünk potenciális vevőt jelentettek, de ma már a város minden pontjáról jönnek hozzánk.

Kezdetben említette a szortimentet, ma hogyan alakul?

Bizony sokat változtunk, a néhány fajta sütemény és négyféle fagylalt helyett ma már nyolcvanféle süteményt és 24 féle fagylaltot készítünk. A sztenderd torták minden nap kaphatók, de egyedi megrendelésre, szinte bármit elkészítünk. Ilyen lesz az a torta is, amelynek a készítését most bemutatjuk, és eredetileg az Országtorta versenyre szántuk. Tovább bővítettük a szortimentet, a lányommal, Andreával bonbonokat készítünk, ő csinálja az igen szépséges csokoládé részét, én pedig a töltelékeket. Bea lányom a munka mellett végzi a végünk reklámtevékenységét.

Köszönöm a beszélgetést, további eredményes munkát kívánunk.

evhullam

Kedvenc receptünk tőlük:

Császárkörte tortaTorta

A tésztához:
80 dkg margarin vagy vaj
72 dkg porcukor
vaníliás cukor
20 db egész tojás

A felsorolt anyagokat összekeverjük és habosra verjük.

4 db egész körte reszelve (almareszelőn)
1 kg liszt
2 dkg sütőpor
40 dkg csokoládé reszelék

Ezeket összekeverjük, majd hozzáadjuk a habot és lazán elkeverjük. 3 db lapos tortaformát kikenünk és 215 fokon, 15 percig sütjük.

A töltelékhez:
1 dl körte lé
3,5 dkg cukor
1,3 dkg zselatin
vanília rúd ízlés szerint
8,3 dkg mascarpone sajt
1 dl császárkörte likőr (a lapokat is megspricceljük vele, a többi a krémbe kerül)
6,6 dkg durvára darált dió
25 dkg körte befőtt kockára vágva
0,6 dl citrom lé citrál
40 dkg tejszín

evhullam

Torta1

evhullam

Torta2

evhullam