Szent Korona Cukrászda


Tisztelt Olvasók, a kreativitás és az alkotókedv nem helyfüggő, ezt legutóbbi látogatásunk bizonyítja. Soltvadkerten olyat láttunk, amilyent kis hazánkban nemigen, sőt ha ezt Bécsben, vagy Párizsban tapasztaljuk, akkor ott is eltátjuk a szánkat. Lehetne még sok mindent szuperlatívuszokban dicsérni, de nem tesszük, mert a tulajdonos, Szervánszky László annál sokkal szerényebb, hogy a cukrászdájával kérkedjen. Pedig hát lenne mire, mert nemcsak az épület belseje és az emeleti múzeum, hanem a lényeg, amit kínál sem mindennapi. Hétköznap délelőtt folyamatosan jöttek a vendégek, mindenki megsüvegelte a mestert, akik pedig elidőztek a nagyon szép kávéházi részben, csupa finomság várt rájuk.

Csak sebtében beletekintettünk az étlapba, elámultunk a hatalmas kínálattól.
A mester munkaruhában érkezett, amiért elnézést kért, de tudomásul kell venni, hogy minden munkáskézre szükség van, különösen az övére, aki túl a hatvanon is rendkívül aktív.

Gyerekkorában mi szeretett volna lenni?
Hezitáltam, három szakma tetszett nagyon, az erdész, a cukrász és az autószerelő, ezek elég távol állnak egymástól. Az erdészet azért tetszett, mert nagyon szeretem a természetet, a cukrászat azért, mert világ- életemben édesszájú voltam, s nem titkolom, az autószerelés azért, mert azzal jól lehet keresni. Végül is a kíváncsiságom döntött, érdekelt, hogy mi történik a cukrászműhelyekben, ahova bizony csak azok mehetnek be, akik ott dolgoznak.

Hol tanulta a szakmát?
Soltvadkerten volt egy ÁFÉSZ, amelyben működött egy kis cukrászat, ahol jó mesterem volt. Tőle Budatéténybe kerültem, ahol cukrászokat, felszolgálókat és szakácsokat képeztek, ott is nagyszerű mesterek tanítottak. Amikor felszabadultam, visszamentem az ÁFÉSZ-hoz, de nemsokára behívtak katonának, leszerelés után hamar mestervizsgát szereztem, majd abban az időben szokatlanul, kiváltottam a kisipart. Három évig úgynevezett gebinben dolgoztam, majd engedélyezték, hogy önállóan dolgozzak.

Úgy tudom, erdélyi iparos családból származik?
Valóban, bár nagyon kiterjedt család a mienk, voltak művészek és iparosok közöttünk. Nagyapám főépítész volt Nagyváradon, sok utat, hidat és középületet épített . A nagy család Tinnyére költözés után szétszóródott és mi Soltvadkertet választottuk. Apám itt megbecsült kötélgyártó mester volt.

Visszatérve az ön sorsára, hogyan alakult tovább?
Soltvadkerten a szülői ház kapualjában leválasztottunk egy kis részt a konyhából és itt nyitott am cukrászdát. Kezdetben, ami kapható volt, dió, mogyoró, kávé, kakaó, citrom, csokoládé, ezekből variálva készítettünk különböző termékeket. A szezonhoz igazodtunk, mert a hűtést kívánó dolgokat főleg télen készített ük. Úgy emlékszem, 20-25 féle tortát, süteményt sütöttünk.

A kíváncsisága azért arra sarkallta, hogy ezzel ne elégedjen meg?
Igen, amikor tehettem és lehetőség volt rá, kimentem külföldre és a kiállításokon „felcsipegettem” a jó dolgokat, de sok minden után csak ácsingóztam, mint például a pasztőrözőgép és fagylaltgép, vagy a tejszín stabilizáló por, ami ma már természetesen beszerezhető.

Mikor kezdték átépíteni a cukrászdát és az üzemet?
Valójában nem régen, hét éve, akkorra teremtettük meg az új cukrászat anyagi alapját és hozzá a területet. Megvásároltuk a szomszéd telkeket és a meglévő épülethez csatolva a saját ötletem és az ügyes iparosok révén épített ük fel a cukrászdát, kávéházat és az üzemet. Nyáron a kerthelységgel és az emeleti különteremmel kibővítve megvalósult az álmom. Ma még nem teljesen, de keményen dolgozom azon, hogy az emeleti traktusban, megnyissam a cukrászmúzeumot, amelynek tárgyai szépen gyarapodnak.

A rövid itt létünk alatt azt tapasztaltam, hogy ez a cukrászda nem csupán az élvezetek színtere, hanem annál több.
Valóban úgy terveztem, hogy ez a cukrászda a polgári élet találkozóhelye legyen, pontosabban a béke szigete. Vasárnaponta irodalmi kávéházat szervezek, barátaimat meghívom egy-egy összejövetelre és az irodalmi élet rangos személyiségei a vendégeink.

Családi összefogás nélkül nehéz lenne egy ilyen nagy cukrászatot üzemeltetni?
Kétségtelen, itt nincs szabad szombat és vasárnap, de még hétköznap is 10-12 órát dolgozunk, a fi am és a lányom is. Az a 150-200 féle termék, amit folyamatosan készítünk, meg is kívánja, hogy egész nap talpon legyünk. Természetesen munkatársaim és az itt dolgozók nélkül nem lennénk képesek minden nap minőségi termékekkel ellátni vendégeinket.

Többször említette, hogy minőségi anyagok és munka nélkül képtelenség jó terméket előállítani.
Valóban, csak a legjobb minőségű alapanyagokat használjuk. A munkatársaim között vannak olyan cukrászok, akik világversenyeken helyezést értek el.

Befejezésül még egy kérdést engedjen meg, az elmúlt évben önnél rendezték meg a fagylaltversenyt nagy sikerrel, s tudomásom szerint idén is elvállalja?
Köszönöm a gratulációt, úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, de ha más nem pályázik, akkor elvállaljuk.
Köszönöm a beszélgetést.

evhullam

Kedvenc receptünk tőlük:

Mézes vajkaramell torta

HOZZÁVALÓK:
Kakaós nehéz felvert:
0,5 l tojásfehérje
0,3 kg cukor
0,22 kg liszt
0,23 kg búzakeményítő
0,05 kg kakaó

Fehér nehéz felvert:
0,5 l tojásfehérje
0,25 kg liszt
0,25kg búzakeményítő
0,25 l tojássárgája
0,20 kg porcukor
0,125 l étolaj
0,025 kg sütőpor

Mézes vajkaramell:
0,50 kg cukor
0,50 kg méz
0,5 l tejszín
0,25 kg vaj

Sárgakrém:
1 l tej
0,075 l tojássárgája
0,40 kg cukor
0,09 kg liszt
0,09 kg krémpor
0,15 kg leiter cukor
0,04 l felvert tejszín

Mézes vajkaramell elkészítése:
A cukrot doboscukorig felolvasztjuk, a mézet enyhe karamellizálódásig főzzük, majd összefőzzük és betesszük az állati eredetű tejszínt és a vajat, emulgáljuk, kihűlésig néha megkeverjük.


evhullam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.