Kortárs Cukrászat 2016. október

Nemrégiben volt a Kortárs Cukrászat szalonja, ahol az egri Marján cukrászda és a csákvári Csuta cukrászda történetét ismerhettük meg.

A Marján család bemutatkozásakor megtudhattuk, hogy a családi történetet 5 generációval ezelőtt kezdték el írni, számos pék és cukrász szerepelt a családi történetekben. Az ötvenes évek államosítása a család több tagját is érintette, nem lett volna csoda, ha befejezték volna ezt a szakmát. De nem! Nem fejezték be. Marján Sándor úgy gondolta, még egyszer megpróbálja.

Sikerének egyik titka, hogy remek mesterek mellett dolgozott, nagynevű helyeken, mint a régi Béke Szálló. Gyerekei is örökölhették ezt a küzdeni akarást, de különösképpen a kitartást és munkabírást. Ifj. Marján Sándor neve az egriek számára mára éppúgy ismertté lett, mint elődeié volt.

Cukrászdájukban visszaköszönnek a régmúlt híres cukrásztermékei, amelyeket a rendezvényre is magukkal hoztak. Rotschild piskóta és estike, és mindannyiunk valaha volt kedvence az igazi lúdláb torta, rumosan, lágy krémmel, andalítóan.

dsc03442

Csuta Zsolt volt a másik vendégünk a Kortárs Cukrászat szalonban. Aki ismeri, tudja, hogy erőssége a fagylalt, hiszen többször nyert év fagylaltja címet készítményeivel. Most más oldalról is megismerhettük – és itt nem a például is szolgáló sós süteményeiről beszélünk, amikkel olasz kollégákat is sikerült elkápráztatnunk, hanem a szakmáját tisztelő és becsülő emberrel.

Az est záróakkordjaként egy gyönyörű fából készített szobrot ajándékozott a Cukrász Ipartestületnek – Horváth Ferenc szakmai elnök úr vette át – mely Szent Mátyást, a cukrászok védőszentjét ábrázolja. A szobrot ideiglenesen a Múzeum őrzi, ott megtekinthető.

dsc03557

evhullam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.